A párkányi nagy tüntetés a csendért

Nem úgy mentem a Kossuth utcába lakni, hogy mihelyt odaköltözök, bekapcsolom a zenét. Ez  egyáltalán nem volt szándékom. Aki elolvasta az előző írásaimat, főképp a  "Párkány Kossuth utca és  környéke lakói 3." című írásomat, az tudja, hogy mennyi mindent megpróbáltam azért, hogy  kikapcsolhassam a zenét. Én vagyok az, aki a legtöbbet intézkedett a csendért és a legjobban akarta a  csendet. A csendért személyesen többször felkerestem a párkányi városi rendőrség parancsnokát, aki akkor Simon Ferenc volt, személyesen felkerestem a város polgármesterét Oravec Jánost, továbbá a város főellenőrét, majd ügyvéddel levelet írattam a városi rendőrség parancsnokának, persze legelőször  többször a szomszédokkal beszéltem a csend végett. Senki nem akart csendet, semelyik városi hivatalos személy nem intézkedett a csend végett. Később leveleket írtam a járási, majd a kerületi, végül a legfelsőbb  ügyészségre. Végül kitettem az erkélyre jobb és bal felől az utcáról jól elolvasható betűkkel a webcímet, ahol leírtam, hogy miért szól a zene. Időközben ezt a webcímet megszüntették akaratom kívül.

2013 májusában értesített egyik ismerősöm, hogy látta kiplakátolva a városban, hogy Párkányban tüntetés  lesz a csendért. Meglepődtem, vajon hirtelen még ki akarhat csendet rajtam kívül. Majd figyeltem a  postaládámat, az internetet, egész nap kora reggeltől éjfélig állandóan az utcát néztem, hogy ki az akivel  beszélhetek az általam annyi éven keresztül áhított csendért, amiért éveken át küzdöttem a hatóságoknál is. Hiába néztem a postaládámat, hiába figyeltem az interneten az írásokat, hiába lestem kora reggeltől éjfélig  az utcát. Senki nem írt, senki nem keresett. Gondoltam, tán azért, mert nem tudják, hogy én is a csendért  harcoltam, harcolok. Hogy jelt adjak, hogy megértessem azokkal, akik tüntetnének a csendért, két nappal  a tüntetés előtt kikapcsoltam a zenét,
hátha megértik, hogy én is a csendért harcolok, hátha közösen  sikerül elérni a célt, hogy a város vezetősége és a rendőrség fellépjen azok törvénysértő viselkedése ellen, akik miatt zenét kényszerülök hallgatni. Senki nem keresett, egyetlen egy ember sem a tüntetők közül, sem a város vezetőségéből, sem egyetlen városi képviselő sem. Gondoltam arra is, hogy akik hirdetik,  hogy a csendért tüntetnek, azok nyilván voltak a házam előtt és látták a
papírt a webcímmel, ahol
webcímem a házam bal oldalán
webcímem a házam jobb oldalán
az írásom volt a csendért, ezért furcsállottam, hogy miért ellenem tüntetnek, nem pedig azok ellen, akik miatt  a zene szól. De aztán eszembe jutott, hogy ezek az emberek                   
webcímem a házam bal és jobb oldalán
nyilván a közelben laknak, azért tüntetnek a csendért és eszembe jutott amit megtapasztaltam, hogy milyen ezeknek az embereknek az értelmi szintje,  majd az, amit mondtak róluk "nagyon buta, rossz szándékú, agresszív, söpredék emberek". Mégis úgy  döntöttem, hogy annak ellenére, hogy titkolták előlem a tüntetést és annak ellenére, hogy a két napja tartó csend-jel ellenére sem reagáltak a csendért küzdő szándékomra, mégis elmegyek a tüntetésre, hátha lesz ott értelmes ember is és elmondhatom élő szóban, hátha úgy megérti valaki, hogy én is már évek óta harcolok a csendért és kik miatt nincs csend. Egy órával a tüntetés kezdete előttig lestem az utcát, majd elmentem átöltözni. Miután kinyitottam a belső garázsajtót, mentem a kinti kerítés felé. Nem hittem a szememnek. Nyilván azután, hogy már nem láttak az ablakban, míg öltözködtem, fésülködtem, ők intézkedtek, hogy ne juthassak ki a tüntetésre. Vastag vasláncon erős lakattal volt
lezárva a kapu úgy, hogy a jobb és a baloldali kapu volt összelakatolva, nem tudtam kinyitni sem a jobb, sem a bal felét. Gondoltam nem megyek autóval, elindultam a kiskapu felé, ami a lépcsőkkel szemben van,ott nem láttam lakatot, sem láncot. Ahogy odaértem, láttam, hogy tele van tömködve a zár betétje gyufaszállal. Visszamentem a házba, majd kipiszkáltam a fadarabkákat, de hiába próbáltam beletenni a  kulcsot. Újból próbáltam kipiszkálni ami benne volt, de nem sikerült. Vagy bepillanatragasztózták, vagy vasdarabkákat tömködtek bele, úgy ahogyan éveken át szokták. Van még két kapu, ami a kert felé néz, de azokat már több évvel ezelőtt lelakatolták, amit úgy is hagytam, mert nem szoktam használni. Döbbentem álltam ott vagy egy órát, majd visszamentem a házba. A tüntetés után sem keresett fel senki a csendért. Senkit nem érdekelt, miért szól a zene.

parkolóban az állami és a városi rendőrök autója
A tüntetés után hallottam ismerősöktől, hogy nem jutottam volna el a tüntetésre, ugyanis az utcát az állami  és a városi rendőrség fürkészte, sőt a tüntetésen is felügyeltek arra, hogy a tüntetés a város érdekei szerint  zajljon le. Mivel láthatóan nem értettem, hogy mi ebben a város érdeke, hát elmagyarázták nekem:

"Párkány egy poros kisváros, a munkanélküliség hatalmas, a városlakók a munkahely végett elköltöznek.  Akik nem kapnak máshol sem munkát, azok szociális vagy munkanélküli segélyen élnek, kivétel az a kevés ember, akinek van valamilyen munkahelye. Jelentős magánvállalkozó nincs a városban, a sétálóutca  kihalt, sok üres üzlethelyiséggel, van 3 nagyobb élelmiszerüzlet az
hátrább, középen két városi rendőr
egész város ellátására, a papírgyár  évekkel ezelőtt bezárt, a sok munkást elbocsátották, az egykori keményítőgyárra már nem is emlékeznek, más gyár nincs, nem is volt, nincs itt semmi munkalehetőség, semmi érdekes, említésre méltó, a párkányi  képeslapokra is az esztergomi bazilikát teszik. Van viszont egy fürdő, de a környéken közelebb-távolabb  is van sok fürdő, sőt pár méterre, Esztergomban is van egy élményfürdő és Párkánynak nincs pénze tévé reklámokra sem, hogy a kirándulók a sok szép üdülőhely közül éppen Párkányba jöjjenek nyaralni. Ezért született az ördögi terv, hogyan belevésni a szlovák és a magyar emberek fejébe Párkány nevét."
  












A tüntetés évében a fürdőnek sok vendége volt, nagy bevétellel zárták az évet, de az előtte való tévériportok végett tavasztól őszig itt fényképez, kameráz a házam előtt a sok értetlen, hülye turista, akiknek ez a látnivaló, nem Párizsban az Eiffel torony, Egyiptomban a piramisok, stb. Jönnek Magyarországról, Szlovákiából, Pestről, Pozsonyból és sok egyéb helyről. Párkányban van egy agyafúrt fickó, aki kieszelte, hogyan lehet ingyen Párkányt reklámozni, hogy legyen itt látnivaló, érdekesség, ami miatt az emberek Párkányba  jönnek és ehhez én ingyen szolgáltatom a "szórakozást". Ennek az agyafúrt fickónak viszont a szememben becsülete nincsen, tönkretette az életemet.

A nagy párkányi tüntetésnek ahogyan hallottam és a tévéből láttam, elenyésző része volt szomszéd,  környéken
6 kamera, tévések és a szőke Gulyás Zsuzsanna újságíró
lakó, még a közvetlen szomszédban lakó Pintérék sem voltak, ahol a kutya ugat mind a mai  napig. De ott volt a polgármester, a város vezetősége, a városháza alkalmazottai és a képviselők, mindannyian a családtagokkal, barátokkal, rokonokkal együtt. Ők alkották a párkányi nagy
tüntetés legnagyobb részét. Elmondhatták volna a tévéseknek, hogy vajon ők miért tüntettek, hiszen a város más részein laknak, ahol az én zeném nem hallani. Erre a válaszra nagyon kíváncsi lennék. És arra, hogy miért nem ott tüntettek, ahol a zene szól. Miért elbújva, annyi rendőrrel körülvéve. A tüntetést biztosító állami rendőrség, városi rendőrség és a jópár biztonsági őr alkotta a tüntetés második legnagyobb részét, a harmadikat a sok szlovák és magyarországi tévés és újságíró és persze ott voltak a házam előtt hetekig sátorban tanyázó filmesek is. A tüntetésről a párkányi tévé is készített külön riportot. A negyedik részt alkotta a párkányi és Párkányhoz közeli falukból idesereglett sok kíváncsi nézelődő, akik még nem láttak a valóságban tüntetést. Aztán volt ott még egy-két házam környékén lakó is.


ez a Floridai szőkeség vajon miért tüntetett Párkányban a többivel a csendért?
A több mint húszévnyi bútorüzletemben eltöltött idő alatt megismert sok embernek köszönhetően a riportokban felismertem a tüntetésen olyan embereket is, akik a város azon részén laknak, ahol a zeném biztosan nem hallani, sőt több környező faluban lakót is, többek között egy régi jó ismerősöm is ott állt a férjével, lányával és vejével, akik a szomszéd faluban laknak. Azóta találkoztam vele és megkérdeztem tőle, hogy miért voltak ott a tüntetésen, tán ők is hallják a zenét a szomszéd faluban? Azt mondta, hogy a lányáék voltak kíváncsiak a tüntetésre, mert Párkányban ilyen nem volt még, őket hozta be Párkányba a férje autóval és akkor már ő is eljött velük. Mondta még, hogy de ők nem  tüntettek, csak ott álltak és nézelődtek. Ez volt a nagy párkányi tüntetés és a résztvevői.


És még egy érdekesség a nagy párkányi tüntetésről. Amennyi tévé és sajtó hírt adott róla, mind más  létszámot írt, kezdve az 500 azaz félezres létszámmal, 400, 300, 250, zárva 150 azaz egyszázötvennel.  Gondolom az utolsó vagy nem volt lefizetve vagy kevesellte a pénzt amit a tudósításért kapott. A Párkányban élő Gulyás Zsuzsanna az Új szó tudósítója "vitte a pálmát" e téren. Ahogyan hónapokkal később hallottam, ő először félezret írt, majd amikor a párkányiak figyelmeztették, hogy ez nem hihető a tévében látott képek alapján, megkérdezte, hogy akkor  mennyit írjon, majd utána javította ki a már interneten közzétett írásban a félezret több százra. Gondolom  azért figyelmeztették, mert ha az olvasónak túl nyilvánvaló a létszám hamissága, akkor már a többiben is kételkedni fog.
Gulyás Zsuzsanna legelső írása alapján több média úgy közölte, hogy félezren vettek részt a tüntetésen
Gulyás Zsuzsanna a félezret több százra javította




Itt már csak kétszáz résztvevőt közölnek, de volt újság, ahol 150-et írtak. Ennyire pontosak a média közlései. Meg lehet számolni, hányan voltak.


Ez nem a csendért való tüntetés volt, hanem ingyenreklám a városnak. Remélem jön a sok "pénzes, okos"  turista ide Párkányba, ahová "igazán érdemes" eljönni, hiszen itt van "a világ látványossága". Hallani az utcán a zenét, amibe beleugat a szomszéd kutyája és ha szemfülesek és már messzebbről figyelik a történéseket, láthatják, amint a környékbeliek buzgón dobálják kövekkel a házamat vagy még ennél is "érdekesebbeket" művelnek. És ez a hely tényleg érdekes, mert ilyenkor a rendőrök nagyon sokáig  nincsenek még a környéken sem.

                párkányi képeslap, kétszer az esztergomi bazilikát ábrázolva közelebbről és távolabbról is

a tüntetés nem csak hasznos volt a városnak, de remekül szórakoztak a résztvevők is